4.fejezet

Négy

A hercegi és admirálisi rangot egyaránt viselő Delak Krennel csendes léptekkel sétált ciutrici palotája néma folyosóin. Habár tagbaszakadt férfi volt, széles vállal és keskeny csípővel, Krennel mégis mindig is büszke volt arra a képességére, hogy gyorsan és csendben tudott menni. Annak idején, a Birodalmi Akadémián a Prefsbelt 4-en ő volt a pusztakezes harc házon belüli bajnoka, és örült, hogy az évek során megfelelő állapotban tartotta magát. Minden egyes grammomban harcos voltam azokban a napokban.

Lepillantott a csupasz fémkonstrukcióra, mely pótolta a jobb kezét és alkarját. Ujjai hangtalanul zárultak ökölbe, csak egy mélyről jövő, halvány vörös fény emlékeztetett arra, hogy ez egy fémkomponensekből készült protézis. Így viszont, még nagyobb harcos vagyok. Szükségem is van rá.

Miközben tovább folytatta sétáját az irodája felé, műkezével helyre igazított pár tincset gondosan nyírt haján. Vörös szélű fehér tunikája lazán szétnyílt, de mentségére szólhatott, hogy mély álomból ébresztették fel az érkező hírek. Egy protokoldroid által közvetített, rövidített üzenet keltette fel, és úgy gondolta, hamarjában utána kell járnia annak, amit ebben az üzenetben hallott.

Kék szeme összeszűkült. Nehéz volt elhinni, hogy Thrawn főadmirális meghalt – valójában ő nem akarta elhinni, hogy a hír igaz, mert remélte, hogy Thrawn egy napon majd magát öli meg. Krennel azt hitte, a Birodalom már feladta az Ismeretlen Régiót, és azon kapta magát, hogy Thrawn alatt szolgál. Dühbe gurult, amiért egy idegen utasítgatja, és bár elismerte, hogy Thrawn egy zseni, de Krennel azt is látta, mennyire bukásra ítéltetett.

Felidézte, Thrawn miképpen tanulmányozza egy adott kultúra műveit, nyomokat keresve az adott faj gondolkodásmódjához, és működött. Thrawn azt állította, ilyen tanulmányok biztosították neki a kulcsot az ajtó kinyitásához, a győzelemhez sok idegen faj ellen. Krennel úgy gondolta, talán ez váltotta ki belőle a tiszteletet az ellensége – főleg a nem emberi lények – iránt, és emiatt volt képes elsiklani pár olyan apróság felett, amik a vesztét okozták. Krennel mindig mondta neki, hogy ne vesztegesse az idejét és energiáját a művészeti tanulmányozásaira, de Thrawn nem hallgatott rá, és ez lett a veszte.

Krennel arca még mindig égett, amikor arra gondolt, hogy Thrawn küldött neki egy hajót, a Reckoningot, és a Magvilágba küldte. Krennel megszégyenülten tért vissza, és biztos volt benne, hogy a Császár – akire Thrawn a kelleténél nagyobb befolyással bírt – tönkreteszi a karrierjét. Szerencséjére a Császár meghalt az Endornál, így ő megmenekült a büntetéstől.

- És megfosztva a védelmemtől is. – Krennel mély hangja végigvisszhangzott a sötét folyosón, annak ellenére is, hogy csak alig ejtette ki a szavakat. Fémkeze újból ökölbe szorult. – Mindig is rontotta a hírnevemet.

Visszatérve a Birodalmi Haditengerészetbe, kezdetben ellenállt a vágynak, hogy hadúr legyen, de a császár halála utáni hat hónapban a körülmények összeesküdtek saját sorsának irányítása felett. Sate Pestage, az Uralkodó Nagyvezére tartotta uralma alatt a Birodalmi Központot az Uralkodó halála után. Ahogy a férfi pozíciója erodálni kezdett, próbált kapcsolatot teremteni az Új Köztársasággal. Pestage felajánlotta a Birodalmi Központot és más kulcsfontosságú világokat, cserébe a büntetlenségéért és hogy megtarthassa a saját világait. A Pestege-et felváltó hadbíróság megvádolta éppen akkor vádolta meg Krennelt az Uralkodó bíróság elé vitelével, mikor az a Ciutricra utazott. Krennel eljött a Ciutricra, s ott találta Pestage-et, majd bitorolta annak pénzét és fennhatóságát. Ő megteremtette magának a herceg-admirálisi posztot és sikerült összetartania a Ciutric Hegemónia tucatnyi világát a viharos időkben, azt követően, hogy az Új Köztársaság átvette a Birodalmi Központot és eltörölte a színről Zsinj hadurat.

Aztán Thrawn visszatért. És átvette az irányítást a birodalmi erők felett. Krennel célszerűnek találta Thrawnnak némi támogatást nyújtani – lőszer, emberek, némi alapvető anyagi – de sohasem ismerte el Thrawnt feljebbvalójának. Krennel rettegett a gondolattól, hogy Thrawn utána jön és elveszi kis birodalmát, de megengedte magának, hogy elhiggye, ki tudnának tartani az övéi ellene.

Krennel elérte az irodája ajtaját és rátette fémkezét a zár nyitószerkezetén. Tett egy lépést előre, majd nekiütötte a vállát az ajtónak, de az nem nyílt ki. Újra végigfuttatta a kezét a nyitószerkezet fémpaneljén, de most lassabban, hogy az érzékelni tudja a művégtagjába programozott mintát.

Megint csak nem nyílt ki.

Krennel szitkozódva táplált be egy kódot a zár alatti terminálba. Valami kattant, és végre belökhette a vállával az ajtót. Két lépést tett meg a sötét szobában, de máris egy hideg és fojtogató huzal tekeredett a nyaka köré. Fél lépéssel később még nagyobb szorítást érzett. Krennel felemelte a műkezét, és megragadta a fojtószálat. Egy erős rántással szétszakította, a csapdából csak a nyaka körül ártalmatlanul lengedező rostszál maradt.

Taps magányos, éles hangja visszhangzott az irodájában. Figyelmen kívül hagyva a forrását, Krennel határozott léptekkel az íróasztalához sétált, hogy felkapcsolja a világítást. Habozott, bal keze a kapcsoló fölött lebegett, majd lassan elfordította a fejét a taps irányába.

- Ha holtan akarna látni, akkor nem fojtószállal próbálkozott volna. Mi jöhet még? A világítás kapcsolója fog engem megölni?

Csend válaszolt neki.

Krennel a bal kezére nézett és megnyomta a gombot. A magas plafonnal rendelkező szobát a három méteres magasságban felvilágosodó világítótestek tették fényessé. Ragyogásuk betöltötte a dómszerű plafont, és visszatükröződött a padlóról. A meleg fény illett a szürke és barna színekkel tarkított szobához. Krennel hagyta a fényt szétáradni, majd kihúzta magát teljes magasságában, és lassan a látogatója felé fordult. Tudta, hogy jó benyomást kell tennie, mert ebben a helyzetben fontos a benyomás.

De, összehasonlítva a vele szemben álló egyén első pillantásával, az övé messze eltörpült tőle.

A férfi nem látta már őt évek óta – kivéve időnként felkavaró álmaiban. Alig volt alacsonyabb nála, hosszú fekete haját hátul összekötve viselte. Két szürke hajtincs hullott le bal és jobb oldalon, ami még vonzóbbá tette. Magas homloka volt, erős állkapcsa, éles arccsontja és egyenes orra együttes kombinációja ritka szépséget adott neki, de két másik elem elrontotta a hatást.

Ennek egyik eleme volt a szeme. A bal oldali élénkvörösen parázslott, mintha az írisze radioaktív volna. A másik szeme halványkéknek látszott, hidegebbnek a fagyott metánnál, és a nézése megborzongatta Krennelt. Erő sugárzott a nő lényéből, és tulajdonképpen vonzónak is találta, ugyanakkor biztos volt benne, hogy ha a nő alkalmat és okot talál rá, gondolkodás nélkül kész volna elpusztítani Krennelt.

A másik dolog, ami foltot ejtett szépségén, az a halántékán lévő sebből kifelé kígyózó, szövevényes hegek hálózata volt. Krennel pár pillanat erejéig tüzetesebben megvizsgálta a sebhelyet, és arra következtetésre jutott, hogy a komoly sebesülést csak plasztikai úton sikerült kezelni. Emlékezett a Zsiványkommandó állítására, miszerint megölt őt, miután kiszorította a Thyferráról, de a nő jelenléte az irodájában hazugsággá tette ezt a sztorit.

Krennel lassú mozdulatokkal leszedte magáról az összegabalyodott fojtószálat, és kettejük közé dobta.

- Vagy ezzel pont ezt akarta, Ysanne Isard?

A nő hűvösen elmosolyodott.

- Nem tudtam volna megölni itt, az irodájában. Az emberei másnap reggel arra ébredtek volna, hogy én ülök a maga helyén. Fontos, hogy tudja, átvehettem volna az ön helyét egy szempillantás alatt, így higgyen nekem, amikor azt mondom, nem ez a célom.

A nő szavai nyugodtan csengtek, és Krennel hagyta magát töprengeni, mielőtt válaszolt volna. Kereste a szavai igazi értelmét, nem akarta elhinni, hogy a nő őszinte volt vele. Abban a pillanatban, mikor azt hinném, hogy nincs valami működőképes terve, halott vagyok. Viszont, annak ellenére, hogy a saját irodájában próbálták megölni, mégsem látta jelét árulásnak. Vagy mégis?

- Akkor, mi volt a célja?                            

- Ugyanaz a cél, mint mindig: megőrizni a mesterem Birodalmát.

Krennel hagyta, hogy elnevesse magát, majd leült a széles asztal szélére.

- Úgy látom, súlyosabb a fejsérülése, mint gondoltam, mert elfelejtett megemlíteni két fontos részletet: a Birodalmi Központ elvesztését és az Uralkodó halálát.

Isard arca élessé vált.

- Nagyon jól emlékszem ezekre a dolgokra. A szívemben még mindig ott van az ezzel járó fájdalom.

Van neki szíve? Krennel fenntartotta szelíd arckifejezését.

- Akkor azt is tudnia kell, hogy a Birodalom visszaállításának legnagyobb reménysége halott.

- Valóban? Úgy gondolja, Thrawn volt az utolsó remény?

A férfi felvonta a szemöldökét.

- Ön nem?

Isard összeérintette ujjai végét.

- Thrawn egy zseni volt, ezt senki sem vitathatja el tőle. De hiányzott belőle a szükséges jövőkép. Lenyűgöző volt, mikor teljesítette azokat a küldetéseket, melyeket kapott. Maga és ő összecsaptak az Ismeretlen Régióban, ott kint a vadonban, de kétlem, hogy rajta kívül bárki más rendet tudott volna tenni abban azon a területen. És az Új Köztársaság ellen bebizonyította, hogy nagyon ügyes. De sohasem ragadta meg a gondolat, hogy vannak esetek, amikor a terrorhullám használata képes messzemenően felülmúlni a túlnyomó tűzerő pusztító hatását.

Krennel fémkeze ráfeszült az íróasztal szélére.

- Már korábban észrevettem ezt a hibát a személyiségében.

- Ez a hiba gyakran megtalálható a nem-emberi lényekben. – Isard ajka lusta vigyort öltött. – Céljuk, hogy kezeljük őket, mint egyenlőket, holott mi úgy viselkedünk, mint a feljebbvalóik. Visszatartják magukat attól a hatalomtól, ami megadatott nekik, ezért nem válhatnak egyenlővé velünk. A nemesség mögé rejtőznek, és ha arról van szó, hogyan tartsák meg a hatalmukat, osztoznak velünk. Nem érdemesek arra, hogy nagy erőt birtokoljanak.

Krennel hallotta, amint pulzusa a fülében dübörög. Isard mély, rekedt hangja felgyorsította a szívverését. Már akkor beszélt hitvallásáról, amikor az apjával felperzseltek egy nem-emberi lények által lakott bolygót. Ahogy beszélt, meggyőződéssel a hangjában, a megvetéssel a szavaiban, benne is megpendített valamit.

Csak nagy erőfeszítések árán sikerült lecsillapítania heves szívverését.

- Szóval, ön egyetért azzal, hogy Mon Mothma korcs Köztársasága sérti az emberiséget?

- A „sérti” szóval túl elnézően fogalmaz, herceg-admirális. – Isard lassan járkálni kezdett körülötte, de soha nem jött közelebb hozzá három méternél.

- Ez a förtelem képtelen fennmaradni. A Thrawn-válság a bothaiakat szembeállította a mon kalamáriakkal – és ez a két legésszerűbb faj az Új Köztársaságban. Vannak, akik még csak most kezdik feltüzelni magukat abban a reményben, hogy egy nap, a jövő héten, a következő évben, a következő évtizedben képesek lesznek saját birodalmakat létrehozni, vagy felelevenítve régi sérelmeiket, megújítják az ősi rivalizálásokat.

A nő hangosan felnevetett.

- El tudja képzelni, herceg-admirális, milyen viszályt vetne, ha azok személyazonosságát, akik megsemmisítették Caamast, valaha is felfedik? A planetáris népirtás bűncselekmény, egy olyan fajta, ami megtorlásért kiált, főleg annak tudatában, hogy a caamasik emiatt lettek még pacifistább gondolkodásúak. A feszültség már nem szunnyad olyan mélyen az Új Köztársaságban. Nagy energiákat mozgósítanak a kiépítésre, de amint minden a helyére kerül, a régi sérelmek és a megnövekedett feszültség azonnal jön, és mindent szétrombol.

Krennel megdörzsölte borostás állát a bal kezével.

- Ügyes, de nem túl meglepő megfigyelés, Isard. – Úgy döntött, nem hagyja, hogy a nő nyeregben maradjon. – A gondolkodásmódja elég jó ahhoz, hogy egy saját Birodalmat teremtsen. Várjunk, ön már próbálta is, nem igaz? És a Lázadók megölték miatta?

A nő szeme megvillant egy pillanatra és a jobb kezével végigsimított a rajta levő hegeken.

- Meg akartak ölni. Nem sikerült.

Krennel úgy hallotta, mintha Isard szavai már nem csengenének olyan magabiztosan. Nem emlékszik, hogyan próbálták elkapni őt – az amnézia nem meglepő egy ilyen mértékű fejsérülés esetében. Azt hiheti, csak elhanyagolható a veszteség. – Ön adja nekem ezt a politikai elemzést, így hátradőlve nézhetem, ahogy a galaxis seregnyi polgárháborúra esik szét?

- Nem, én azt mondom, így képes felismerni a lehetőséget, hogy újjáépítse a Birodalmat és Császár legyen. – A nő ujja rendületlenül rámutatott. – Emlékszik, én felajánlottam ezt a lehetőséget korábban is, de ön úgy döntött, hogy Pestage birodalma kell, ahelyett, hogy engem szolgálna. Én lettem volna a Császár, és most is én leszek.

A herceg-admirális felkapta a komlinket az asztalról.

- Hívjuk akkor Mon Mothmát és megmondja neki, hogy adja át a hatalom gyeplőjét?

- Nem, közvetlenül, nem. Majd odaad mindent, ami az övé.

- Ezt hogy érti?

Rövid mosoly villant át Isard arcán.

- Nem fogja meglepni, de a forrásaim a Coruscanton arról számoltak be nekem, hogy a téma már vitatárgy az Ideiglenes Tanácsban. A Lázadók úgy érzik, egy hadúr legyőzésére van szükség, de egyszerre csak eggyel akarnak foglalkozni, nehogy elijessze a többit egy későbbi béketárgyalástól. Ön lesz az első célpont.

- Mármint én? Ennek semmi értelme. – Krennel összevonta a szemöldökét. – Én az elmúlt öt évet a védelmem kiépítésével töltöttem, ügyelve arra, hogy senki ne élősködjön a világaimon.  Nehezen tudom elképzelni, hogy én lennék a legegyszerűbb falat nekik.

- Igaz, de ön az egyetlen, aki megölte a Császári Nagyvezért. Azt gondolják, a maga bíróság elé állításával nem ijesztik el a többi hadurat sem.

Keresztbe tette karját a mellkasa előtt.

- Átlátszó politikai lépések még sosem irányítottak át lézersugarakat vagy hajókat másik irányba.

Isard lassan bólintott.

- Ez igaz, viszont a politika alakítja az univerzum irányítóinak leváltását. Gondolkodjunk el egy pillanatra. Ha az Új Köztársaság igyekszik orvosolni a Birodalom bizonyos bajait, kik lesznek a legkiszolgáltatottabbak?

- Az emberek. Ők részesültek a legnagyobb mértékben a Birodalomból, tehát minél jobban igyekeznek hirdetni az egyenlőséget, annál magasabbra hág az aggodalmuk saját magukat illetően. Kevesebbel kell beérniük, míg a nem emberi fajoknak több marad.

- Nagyon jó. És most kik azok, akik rendelkeznek és szabályozzák a források megosztását?

Krennel elmosolyodott.

- Az emberek. De meg a legliberálisabb, a legidegenimádóbb, a legtöbbet tenni akaró is úgy érzi majd, hogy lopják a nerfjét, mikor többet kell feladnia annál, mint amennyit adni akar.

- Pontosan. Azok, akik meg akarják őrizni a saját vagyonukat és a hatalmukat, lassítanák a változás ütemét, míg azok, akik hatalmat és gazdagságot akarnak, felgyorsítanák. –Isard széttárta a kezét.

- Ez biztosítja az n számára a lehetőséget, admirális. Ön kijelenti: a Ciutric Hegemónia emberbarát. Menedéket nyújt mindazok számára, akik úgy érzik, őket is bántalmazza az Új Köztársaság. És hangsúlyozzák, hogy a Hegemónia nyitott minden fajú vállalkozó magánszemély előtt – hogy a siker itt az egyéni erőfeszítésre és az érdemi hozzájárulásra épül, nem genetikára. Az egyetlen "jogosultság", hogy minden teremtmény felismerje, szabadon teremthetik meg maguk és családjuk számára az életet.

Krennel lassan bólintott.

- Amikor az Új Köztársaság megindul ellenem, úgy fog kinézni, mintha az idegenek befolyásolnák a Tanácsot, hogy fegyveres erőt alkalmazzon, pedig valaki csupán a saját faja jogait védi. Ez felszíthatja a félelmet az emberek között és teret adhat a többi hadúrnak, akik hajlandóak egymással szövetséget kötni.

- Pompás. És mint vádlott, maga rámutat a tényre, hogy nem tett rosszabbat Pestage-dzsel annál, amit az Új Köztársaság is tett volna vele. Sőt ha jól emlékszem, Pestage elmenekült a Lázadó erők elől ide, a Citrucra, és menedéket keresett önnel együtt. Lehet, hogy ez azt jelentette, félt, és a Birodalom bűnei nyomasztották a lelkét?

Az admirális megérintette fémujjával az állát.

- Lehet, hogy emlékszem rá, mondott valami ilyesmit, mielőtt meghalt.

- Kiváló, még egy felmerülő nézeteltérés.

Krennel behatóan fürkészte Isardot.

- Szóval ön idejött, hogy elmondja, mit tartogat az Új Köztársaság számomra és ad nekem egy politikai programot, mely ebben megakadályozza őket. Miért?

- Azért, hogy megőrizzük azt a keveset, ami megmaradt a Birodalomból.

- Előbb is ezt mondta. És én mindezt elhiszem, de mégsem elégszem meg vele. Kell, hogy legyen valami, amit magának akar.

- Van, és azt majd maga adja meg nekem. – Isard felemelte a kezét és megérintette a hegeket az arca jobb oldalán.

- A Zsiványkommandó sikeresen szembeszállt velem a múltban, és ezt a bűnt nem hagyhatom megtorlatlanul. Az események bekövetkeztekor én csapdát állítok a  Zsiványkommandónak, és ön megadja azokat a forrásokat, amikkel elpusztíthatom őket.

Krennel könnyedén felhorkant.

- Magam sem kedvelem a Zsiványkommandót. Ön nem kér sokat, de a cél, attól tartok, elérhetetlen. A Zsiványkommandó is tud vigyázni magára, ha csapdáról van szó.

- Ez már mind a múltban történt, admirális. – Isard szeme jéghidegen villant meg. - Küldtem egy üzenetet nekik, hogy összezavarja és félrevezesse őket. Ez a csali, és mivel követik majd, beleesnek a csapdámba. Majd meglátja, bizony meglátja, hogy igazam van. És ha eljön az ideje, a maga számlája is ki lesz egyenlítve velük.